Polgári társulás  SUB SOLE /A nap alatt/    

        A „ Spoločnosť SUB SOLE” polgári társulás  2001-ben alakult, céljául a Stúr utcai óvoda segítését tűzte ki. Legfőbb célja a gyermekek fejlesztésének elősegítése minden téren, valamint a szülők és a pedagógusok óvodán kívüli kapcsolattartásának bővítése, az egykori dolgozók illetve gyerekek óvodával  való kapcsolatainak ápolása.

        A legnagyobb hangsúlyt a kultúra, sport illetve informatikai tevékenységekre helyezzük. Segítőkezet nyújtunk az óvoda bemutatására, az óvodai élet jobb megismerésére a külvilág számára, új kapcsolatok teremtésére nemzetközi szinten.

        Ez magába foglalja a pénzügyi, anyagi, morális támogatást, tehetséges gyerekek felkarolását, hátrányos helyzetű gyerekek segítését, de  segítségnyújtás  a pedagógusok számára is, akik ezekkel a gyermekekkel foglalkoznak.  Ezen célok eléréséhez nem kevés erőfeszítésre van szükség, az anyagi hátteret nehéz bebiztosítani.

        A mi polgári társulásunk, a Spoločnosť SUB SOLE jelenleg 17 tagból áll. Anyagi támogatást eddig az adó 2 %-ból kaptunk. A felajánlók szülők és az óvoda támogatói voltak, valamint az óvoda pedagógusai ill. nagyobb vállalkozók, akiknek levél formájában mondtunk köszönetet az előző évi támogatásukért, azzal a reménnyel, hogy ezek után is részesülhetünk a támogatásukból.

        Az adó 2% -nak az odaajándékozására a nyomtatványt az óvoda biztosítja. Novemberben, mint minden évben bejegyeztessük a polgári társulást a közjegyzői hivatalban, különben nem tudnánk fogadni az adó 2°-át sem fizikai sem jogi személyektől. A tagok befizetett tagsági díjai szintén a polgári társulás számláját gyarapítja.